Verebes György: Fénybenforgó

A nagyítás a 20.sz. művészetében a pop art legfőbb jellemzője volt. Míg azonban az amerikai pop mindig hétköznapi, bagatell tárgyakat vett ehhez alapul, Verebes György talált tárgya, ready-made-je a „legkézenfekvőbb” motívum, az emberi kéz és az emberi arc lett. A méretbeli növelés gesztusa azonban Verebesnél nem a fogyasztói társadalom kritikája, hanem az alkotó kéz és az elrejtett gondolat-érzés allegóriája. 
Képein az alkotó kezek a közös Teremtő kezeivé válnak, és éppúgy utalnak keleti meditációs ujjtartásokra, gyógyító mudrákra, mint a középkori templomfreskók Isten-keze motívumára, vagy egy Caravaggio-festmény részletére. Bennük a teremtés, az alkotás és az összetartozás ereje egyesül. 
Festményeinek hatalmas arcai, mint békében, erejük fitogtatása nélkül, nyugodtan alvó titánok várják csendben az ébredést. Őrzik az ember lelkének legmélyebb, legvadabb őserőit (a folyó erejét, az ifjúság erejét, a föld erejét, a szél erejét, az éjszaka erejét) finoman, megszelídítve azokat, hogy ki ne törjenek, el ne szabaduljanak, csak erőt adjanak. Beszélnek a múltjukról, az egyszerre lehengerlő és ugyanakkor félelmetes, romboló hatalomról, ami bennük lakozik, és álmodnak a jövőről, nagy tettekről, az arcot melegítő, remélt fényről.
Verebes György festményei virtuóz technikával, finom érzékiséggel, tele titokkal, mítosszal, rejtett összefüggésekkel, gyógyító erővel és tiszta várakozással forognak a fényben.