Tisztelet Nagybányának

Megnyitó: 2015. április 23-án (Csütörtökön) 18 órakor

A Semmelweis Szalonban (Budapest, VIII. ker., Üllői út 26.) bevezetőt mond dr. Pop Marcell igazgató, a május 25-ig megtekinthető tárlatot megnyitja Menyhárt László művészeti író, közreműködik Váradi László zongoraművész, aki Kodály Zoltántól  az egykori Tündérországot megidéző Marosszéki táncok c. darabját adja elő. (Képvásárlás céljából érdeklődni lehet a 06-30/6277-397-es telefonszámon.)

 
Kozma István 1937-ben született Szatmárnémetiben. Négy éves korában szüleivel Nagybányára költözött. A festővárosban kezdte el a tanulmányait, majd a Kolozsvári Művészeti Akadémiát 1963-ban végezte el. Szellemi mesterének a nagybányai festőiskolát megteremtő Hollósy Simont tekinti, akinek a máramarosszigeti sírjára portrédomborművet készített. Már középiskolás korában részt vett tárlatokon, majd akadémista és fiatal művészként az a megtiszteltetés érte, hogy a tanáraival együtt szerepelhetett kiállításokon. 1963-tól 1990-ig Nagybányán élt és alkotott. Erdélyben a 60-as, 70-es években egyfajta reneszánsza volt a népművészetnek, mely hagyományos és modern tárgyak készítésében nyilvánult meg. Kozma nevéhez fűződik a Máramarosi népi szakszövetkezet létrehozása, ahol közel 2000 db iparművészeti tárgyat (népi szőnyegeket, fafaragásokat, kerámiákat, művészi üvegeket, kovácsolt vasmunkákat, domborításokat, monumentális faldekorációkat, festett bútorokat stb.) készített. E munkálkodás nagy szerepet játszott a néprajzi ismereteinek gyarapításában. Részt vett minden jelentősebb csoportkiállításon, külföldi biennálékon és tárlatokon, Németországban, Csehszlovákiában, Izraelben, Kanadában és másutt. Egyéni kiállítása volt minden jelentősebb erdélyi nagyvárosban, művei rendszeresen szerepelnek a hazai árveréseken és megtalálhatók romániai, magyarországi magángyűjteményekben. 1990-ben Magyarországra költözött, jelenleg Egerben él. 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Részlet Menyhárt László egy korábbi Kozma-kiállítás katalógusában közölt méltatásából: 
„…A művek létrejöttek, Isten tehát eleve tud róluk, a többi pedig nem igazán fontos. A régészeti tapasztalatok ui. arra intenek, hogy jelen pillanatban (kiváltképp az emberhez méltó létnek nem kifejezetten kedvező Halak-korszak apokaliptikus végkifejletekor) ne nagyon akarjuk eldönteni, hogy mely művek által gyógyul, megy előbbre vagy hátrább az emberiség, s hogy minek mikor és milyen sorsa-jövője-jelentősége lesz. Ezért a művész sem tehet mást, minthogy megkísérli kifürkészni az emberi lét szépségeit-betegségeit, a lélek rezdüléseit, a bennünket kívülről-belülről éltető világegyetem működését, majd azt valamiképp formába öntve, megküzd az anyaggal, ahogy éppen lehet s tud, mert bízva bízik megszerzett-megszenvedett képességeiben és népében-hazájában, amiért végső soron a harang szól. Ne feledjük: etóliai Kozma a hit jeles bajnoka és a gyógyítás szentje, aki a magyar Szent Koronán is szerepel!”

„Én mindig nagybányai festőnek éreztem magamat – írja művészi hitvallásként Kozma. - Hollósy, a nagy tanítómester vallotta többek között, hogy ő az előremutató magyar festészet közkatonája akar lenni. Ezért munkájával jelképesen egy téglát tett abba az épületbe, mely minden tekintetben a barbizoni iskola magas színvonalával van egy szinten, ám kifejezetten és jellegzetesen magyar módra. Nagybánya – a francia telephez hasonlóan - egyetemes szellemű iskolát képviselt, melyben bármilyen nemzet fia tanulhatott-alkothatott, így románok, zsidók, lengyelek és oroszok is. Én a harmadik és a negyedik nemzedék tagja vagyok. Szeretett tanáraim tanait igyekeztem elsajátítani, oly módon, hogy a sajátosan egyéni képi nyelvezetemmel beszéljek az általam megélt és belátott szűkebb-tágabb világról. Ezt a válogatást az életművemből azért tartom fontosnak bemutatni, hogy ezzel is hangsúlyozzam a tiszteletemet a nagy elődeimnek, akik már beírták a nevüket a művészettörténetbe.”