Szilágyi Lenke: Gépmadártávlat

Ha az ember egy repülőgép ablaka mögé van beszorítva,  nincs túl sok lehetőség helyezkedni, pára van, piszkos az ablak, egyszóval semmi nem kedvez a fényképezésnek. De egy mániákus persze akkor is képet akar csinálni, ha ebből még nem lesz mindjárt műalkotás. Később elkezdtem műhold felvételeken visszakeresni ezeket a helyeket, amik akkor nagyon tetszettek nekem. Egy modern ember számára ez GPS segítségével igazán egyszerű lenne, de nekem nincs ilyen műszerem. Csak az emlékeim, és a repülőgép valószínű útvonala alapján keresgéltem, hogy aztán összehasonlítsam a műhold képeit az enyémekkel. Ezáltal virtuálisan újra megéltem az utazásaimat egy kicsit másképp, nagyon izgalmas volt a szinte teljesen reménytelennek látszó terepeken valóban rátalálni helyekre. Egy pár ház a pokoli méretekre kiterjedő Buenos Aires közepén, több ezer tó között megtalálni egyet Grönlandon meg  Szibériában, vagy  egy hatalmas kiterjedésű hegység egy részletét Iránban. Illetve nem találni valamit, ami pedig biztos, hogy valahol ott van. Közben pedig  azon gondolkoztam, hogy a műhold is egy gép, ami automatikusan rakja össze a Föld darabjairól a végtelenített képet. Kellek én ehhez? Fotográfia-e az, ami mögött nincs ott egy ember? Vagy ami mögött van, de nem tervez,  csak annak örül, ami éppen elé kerül. Nem biztos, de az élmény mégis csak akkor a miénk, ha valahogyan benne vagyunk. Az én kis amatőr gépem nem fog versenyezni űreszközökkel, nem is szándékom ez, de jó volt elkalandozni újra ezeken a lenyűgöző tájakon, amiket ritkán láthatunk ilyen távlatokból.

(Szilágyi Lenke)