Mulasics László retrospektív

Megnyitó: 2014. december 11, CSÜTÖRTÖK | 18:30 – 20:30

Mulasics László (1954-2001) a 80-as, 90-es évek hazai színtérének meghatározó alakja idén lenne 60 éves. E kerek évforduló alkalom arra, hogy teljességében tekintsünk vissza egy lezárt életműre és új aspektusokat határozzunk meg. Mulasics László kora egyik legtöbbet kiállító magyar művészének tekinthető, pályája elejétől sorra nyíltak kiállításai, számos csoportos és egyéni kiállításon láthatta a közönség munkáit itthon és külföldön egyaránt. Hirtelen halála óta a Várfok Galéria rendszeres jelleggel rendezte meg az egyes korszakokra koncentráló, azokat feltárni kívánó kiállításokat. Most eljött az ideje az összegzésnek. A Várfok Galériában és a Várfok Project Roomban megnyíló kiállítás Mulasics első retrospektív jellegű tárlatának tekinthető, mely a kezdetektől, a tanulóévektől kiindulva egészen az utolsó alkotásokig bemutatni kívánja az egyedülállóan gazdag művészpálya ívét.

A tárlat azon munkákra koncentrál, melyek meghatározó pontjai az életműnek, emblematikus alkotások, amik évek, évtizedek óta nem szerepeltek nyilvánosság előtt vagy eddig még sosem kerültek kiállításra.

Mulasics László pályája a 80-as évek derekán indul, még diákként került be a Hegyi Lóránd művészettörténész által létrehozott új szenzibilitás körébe, melynek célja azon hazai alkotók összefogása volt, akik a nemzetközi új festészeti tendenciákba – transzavantgárd, heftige Malerie, New Painting - illeszkedtek bele. Mulasics első fennmaradt munkái ennek megfelelően heves gesztusok által meghatározott, vastag festékrétegbe ágyazott figurális kompozíciók voltak. Majd 1986-ban éles váltással elhagyja a figuralitást, megkezdődik a geometria térhódítása és sokrétű anyagkísérletei 1987-ben elvezetik az ókori viasztechnikához, az enkausztikához. A felhevített forró viasszal való alkotás az idők folyamán összeforr nevével, mesterévé válik. A hol markánsabban, fröcsköléssel kialakított, hol finoman elsimított, rétegzett alap megfoghatatlanná teszi a benne megjelenő motív umokat. Alkímia zajlik a képeken, az anyag átalakítása, melynek köszönhetően a dologi világ tárgyai átlényegülnek. Nincs tér, nincs idő. A 80-as évek pszeudo térképeit, alaprajzait, archaikus építményeit a 90-es években felváltják a leviaszozott fotóprinteken megjelenő művészettörténeti idézetek – vadászkutyák, griffek -, fizikai ábrák, csillagászati eszközök és diagramok. Az utolsó évek élénk színei, az új életre kelt növényi ornamentika, vegyítve a tudományos ábrákkal vagy geometrikusabb struktúrákkal, egy újabb korszak indulásának jeleit mutatják, mely kettétört a művész korai halálával.