Három az egyben – csoportos kiállítás

EGYED LÁSZLÓ 

"Régóta izgalomban tart és gyönyörködtet, hogy amit képnek hívunk, az mennyire sokféle, gyakran egymásnak ellentmondó megoldások beláthatatlan sora. Ilyen kíváncsisággal és izgalommal tekintek hármunk párhuzamos kiállítására is. Mindannyian máshonnan, a képről és a “művészetről” mást gondolva, másfelé tartunk. Ugyanakkor valamennyien elfogadjuk a másik képről alkotott elképzelését.”

A legutóbbi időben készített 8B-s rajzaimból válogattam erre a bemutatóra. A viszonylag kisméret általában is jellemző a képeimre, de erre a sorozatra feltétlenül. Ez a technika, a ceruza, nem teszi lehetővé, hogy azt az intenzitást, amit célul tűzök ki magam elé, sokkal nagyobb méretben megvalósítsam. Még így is sokszor hadakozom a technikával. Főleg akkor, amikor egy felületet homogénnek szeretnék láttatni. Amit szeretnék megvalósítani az egyfajta rajzi és gondolati “tökéletesség”, a látszólagos realizmus ellenére a teljesen absztrakt érzelemmentesség. Nem vágyom gondolatokat, érzelmeket, üzeneteket megfogalmazni, hanem csak egy nagyon logikus, átgondolt kompozíciót megvalósítani.

IGOR LAZIN

Részlet Danyiil Harmsz: Szonett című novellájából:

„Meglepő dolog esett meg velem: egyszercsak elfelejtettem, melyik jön hamarabb, a 7 vagy a 8. Átmentem a szomszédba és megkérdeztem, vajon ők mit gondolnak. Mily nagy volt a meglepetésem, amikor egyszercsak rájöttek, hogy ők sem emlékeznek a számok sorrendjére: az 1, 2, 3, 4, 5 és a 6-ra emlékeznek, de tovább nem. (…) Mit tehettünk volna? Elmentünk a Nyári kertbe és elkezdtük számolni a fákat. De amikor 6-ig értünk a számolásban, megálltunk és elkezdtünk vitatkozni: egyesek szerint a 7 következett, mások szerint a 8. Sokáig vitatkoztunk volna, de akkor szerencsére az egyik kerti padról leesett egy gyerek és összetörte mindkét állkapcsát. Ez elterelte figyelmünket a vitáról. Aztán mindenki hazament.”

NOVÁK ERIK

„Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém. Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon” Dante: Isteni színjáték

Hat éves koromban kaptam egy doboz olajfestéket és egy vásznat. Azóta festek. Valamiért muszáj. Ha valami bajom van, leülök egy vászon elé, festéket kenek rá, és közben gyógyulok. Nincs semmi koncepcióm, elméletem vagy mondanivalóm, de szeretek ülni és festeni, és közben nem gondolni semmire, csak eszközként részt venni egy kép megszületni akarásában. Közös kiállításunkra az elmúlt negyven évben festett képeimből válogatok össze, régieket és a legújabbakat vegyesen, szeretném megnézni őket egymás mellett, falra akasztva, és találkozni azzal aki voltam, hátha megértem, hogy ki vagyok most, és miért is csinálom ezt.

Forrás: muszi.org