Erdélyi Gábor: Hordozó

A kiállítás gerincét alkotó művekben visszanyúlok kedvenc hordozómhoz: előkerülnek a fényes, egyszínű műselymek. Újak viszont a nyomott mintás szaténok, textíliák és más színjátszó anyagok.

A hordozót most sem megműveletlen földterületnek tekintem, hanem olyan pompás tisztásnak, amelyet illik meghagyni és behívni a megvalósítandó kép struktúrájába. A felfeszített szövet bőséges, néhol többszöröse a vakráma méretének. A túlfutó rész időlegesen feleslegessé válik, az aktív festési időszakot saját maga és a falécek takarásában tölti. A megfestett központi felület és a négy oldal monokróm, általában szürke. A kép egészének végső pillanata a kibontás kíváncsi gesztusában valósul meg. A szegektől, tűzőkapcsoktól megszabadított, hátulról előbújtatott és kiterített szövet, a vakráma oldalairól lehántolt rézsűszerű képszélek, a sarkokban megnyíló rések mind a feltárás és megismerés elemi igényének együttes momentumai. A körbevett központi kép megszületik/megtestesül. Formája egy csomagolóanyag emlékezete, amelyet hátrahagyunk, amikor egy doboz ajándékot kibontunk. Ez a forma emelkedik ki a szervesen hozzátartozó és elterülő hordozójából. Egyben háttérben is marad, ugyanis a hordozószövet a tobzódó anyagminősége okán hirtelen egyenrangú, ha nem fontosabb részévé válik a nagy képnek. Akár azt is feltételezhetem, hogy a központi kép alakul át a körülötte lévő szövetvilág hordozójává.

Budapest, 2016.

Erdélyi Gábor