100 éve hunyt el Madarász Viktor a magyar történelmi festészet vezéralakja

A Rákospalotai Múzeum 2017-ben talán az első olyan muzeális intézmény, amely kiállítással emlékezik meg Madarász Viktor halálának 100. évfordulójáról. A centenárium alkalmából olyan emlékkiállítást rendezünk, melyben bemutatjuk a gyűjteményünkbe tartozó, többségében a művész leányától származó hagyatéki tárgyakat: Madarász Viktor festményeit, személyes tárgyait és dokumentumokat.

Madarász Viktor 18 éves sem volt még, amikor részt vett a magyar szabadságharcban. Annak leverése után jogi tanulmányokba kezdett, de közben festeni is tanult. 1853-ban beiratkozott a bécsi akadémiára, később ugyanott Waldmüller növendéke lett. Kezdettől fogva történelmi festő akart lenni, erre ösztönözte őt radikális gondolkodása és politikai érzékenysége. 1856-ban Párizsba utazott, ahol 14 évig élt. Ott festette főművét, a ?Hunyadi László siratása?-t, amellyel aranyérmet nyert a Szalon kiállításán. 1870-ben tért haza, de itthon nem övezte akkora siker, mint Párizsban, mert az a fajta romantikus felfogás, amit ő a francia festészet hatására képviselt, nem illeszkedett bele az itt uralkodó akadémizmus ízlésvilágába. Egyre kevesebbet festett, míg 1880-ban végleg felhagyott vele. Két évtizednyi szünet után, idős korában újra alkotni kezdett, de ekkor már a nagy kihagyás és egészségének megromlása miatt nem volt képes töretlenül folytatni félbeszakított életpályáját; ám kései műveinek a szellemisége is töretlenül dicsőíti az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszményeit. A kiállítás mottójául választott idézettel a történeti mondanivaló a fontosságát szeretnénk érzékeltetni. Jórészt időskori képei vannak a gyűjteményünkben, melyek között a történelmi tematika mellett még portréi jelentősebbek.

A kiállítás első termében ? a témára való ráhangolódást elősegítendő ? olyan 19. századi művészekről olvashatunk röviden, akik személyesen is kötődtek az 1848-49-es magyar szabadságharchoz: vagy maguk is fegyverrel a kezükben harcoltak, vagy ecsetjükkel jelenítették meg a magyar nemzet szabadságának eszméjét. (Barabás Miklós, Than Mór, Orlai Petrich Soma, Madarász, Viktor, Székely Bertalan, Izsó Miklós.)<br/><br/>

A második teremben Madarász Viktor portréit állítjuk ki. Több alkalommal, szívesen ábrázolta családtagjait, feleségét és négy gyermekét. Érdekességként ebben a teremben mutatjuk be Székely Bertalan: Madarász Adeline című festményét is. Madarász Viktor legidősebb gyermeke, Adeline maga is a művészi pályát választotta, Székely Bertalannak tanítványa volt, később sikeresen kiállító festő. Az Ő révén került be 1962-ben a hagyaték a nem sokkal korábban, 1960-ban létesített Rákospalotai Múzeumba.

A harmadik teremben láthatók majd maguk a történelmi témákat ábrázoló ? többségükben nagyméretű ? alkotások. Az elbukott szabadságharc utáni évtizedben a nemzeti érzés kifejezésére szolgáló alkotások túlnyomó többsége nem foglalkozhatott a közelmúlt eseményeinek ábrázolásával, hanem - a cenzúrát elkerülendő - régebbi századok történelmi eseményeit dolgozta fel, kiemelkedő hősies küzdelmeket, drámai fordulópontokat, mozgalmas csatákat választott témául. Így kerülhetett Madarász vásznára II. Rákóczi Ferenc, Dózsa György vagy a Hunyadi család alakjai, illetve a névtelenül megfestett bujdosó kuruc vitéz, vagy az 1905-ös orosz forradalom bebörtönzött és kivégzésére váró mártírja. Itt láthatók a festő véleménye szerint példamutató személyiséggel rendelkező államférfiak portréi is.

A kiállítás negyedik, utolsó termében a művész életrajzának alaposabb megismerésére szolgáló- és a hagyaték sorsának alakulásáról szóló dokumentumokat mutatjuk be, illetve virtuális formában válogatást adunk közre a legismertebb, más közgyűjteményekben őrzött alkotásaiból is. A kiállítás kurátora Kiss Emília muzeológus, a Rákospalotai Múzeum szakmai vezetője. Kölcsönző intézmény a Magyar Nemzeti Galéria.