Néhány héttel ezelőtt meghívót kaptam, amin az állt:
MÁS(világ)OK
P. Oláh Tibor, festő és Lóránt Zsolt költő, grafikus kiállítása.
Bevallom korábban már volt alkalmam látogatást tenni P. Oláh Tibor festőművészetének jelenkori területein, ezért a világtalálkozón idilli fogadtatására számítottam. Azonban a kiállítóterembe lépve először Lóránt Zsolt képeivel szembesültem, és belém hasított az ismeretlentől való tartózkodás. Az elsőre kissé rideg, tudományos-fantasztikus világától szinte menekülve kutattam Tibor festményei után.
Természetesen nem kellett csalódnom. A következő falakon a Tibortól megszokott harmonikus tájképek melegséget, megnyugvást hoztak. Vizes-hajós képei mindig magával ragadnak, ez az én világom – imádom. Elméláztam az ismeretlen emberek portréiról visszaköszönő ismerős érzelmeken és azon kaptam magam, hogy olyan tájakra tévedek, ahol még sohasem jártam.
Csillogó, selymes fényű virág kompozícióktól pár lépésre szilaj lovak... és a híres celebektől távol eső sarokban szomjazó etióp gyerekek. Milyen változatos témaválasztás! Milyen változatos anyagkezelés!
Úgy éreztem lépésenként átutazok a művész legmeghatározóbb korszakain. Ezen a kiállításon P. Oláh megtisztelő őszinteséggel tárta fel előttünk művészetének bugyrait, hogy átfogó képet mutasson az életművéből. Bár azt is elárulta, hogy tartogat még otthon jócskán meglepetést az utókornak.
Épp csak körbeértem, amikor Kalocsai Zoltán festőművész hivatalosan is megnyitotta a kiállítást. A tőle megszokott elánnal mutatta be nekünk a két világ vezetőjét: P. Oláh Tibort és Lóránt Zsoltot, buzdítva a közvetlen ismerkedésre.
Hallgattam rá.
Mivel Tibort már valamennyire ismertem, úgy döntöttem, hogy az esemény hátralévő részében asszimilálódok Lóránt Zsolt világába is. De erről már egy másik fejezetben írok:
