Az iparművészetben az a szép, hogy észrevétlenül része a mindennapjainknak. Van ami több figyelmet kap, jobban szem előtt van. Sajnos van olyan is, aminek meglehetősen hányattatott élet jutott.
Megesik, hogy szó szerint a földbe tiporjuk a művészetet. Dehát valaminek ez a sorsa. Most azonban rivaldafénybe kerültek ők is a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztiválon. Méltóképp kerülnek bemutatásra a szebbnél-szebb, különlegesebbnél különlegesebb szőnyegek.
Hallottam én is a Szőnyegre hangolva 2017 kiállításról, de az igazat megvallva nem keltette fel az érdeklődésemet. Túl hétköznapinak tűntek a szőnyegek. "Ugyan, mi érdekes lehet abban? Nekem is van, neked is van, mindenkinek van… nem nagy kaland." - gondoltam. Sejtheted, hogy ezek után csak a véletlen vezérelte a tekintetemet a Bálna egyik kiállítóterének nagy ablakain keresztül arra a lenyűgöző színkavalkádra. Megrökönyödve álltam egy pillanatig, az órámra tekintve konstatáltam, hogy most felesleges lenne bemenni, hanem inkább előbb el fogok jönni az előadásról, ahova igyekszem. Igen, csak azért, hogy megnézhessem az „unalmas, hétköznapi” szőnyeg kiállítást.
Így is tettem és cseppet sem bántam meg. Volt ott egyszerű rongyszőnyegtől kezdve a saját belső világítással ellátott szőnyegig minden. Volt ott minta, életszerű de különleges éteri felületek is. Volt visszafogott és páváskodó, amit csak el tudsz képzelni. Sőt, annál biztosan több :)
Ámulat és vágyak kergetőztek bennem. Bizonyára, ha ez, vagy az ott, esetlegi inkább amaz... ha bármelyik az én nappalimat díszítené, talán soha rá nem lépnék, hanem fejet hajtanék előtte és úgy gyönyörködnék ebben a méltatlan helyre került művészetben.
