Az ünnepség keretében Greta Lee divattervező ruhái bemutatják a 2000 éves történelemmel rendelkező hanbok viseletet, a Három királyság korától napjainkig. A koreai szellemi kulturális örökséget képviselő művészek tánc és zenei előadása pedig bepillantást enged a tradicionális koreai műfajokba.
A 65 éves Greta Lee 1967 óta kivételes alakja a koreai divatiparnak. Lee vonzalma a ruhák iránt már fiatal korában megmutatkozott, mikor színpadi kosztümöket kezdett el tervezni. Az 1960-as években azonban nehéz volt elfogadtatnia magát leendő férfi divattervezőként, így először a divat- és textiltervezés szakra sem nyert felvételt. A kezdeti nehézségek ellenére Greta Lee gyorsan a hanbok tervezés kiemelkedő alakja lett. Alkotásai több kosztümös filmben, sorozatban láthatóak, 1988-ban pedig a Miss Universe Szépségversenyén fellépő 60 külföldi versenyző is az ő ruháiban állt színpadra. Eddig világszerte több mint 200 divatbemutatón vonultatta fel alkotásait, a legősibb tílustól kezdve a mai, hétköznapi vonalvezetésű ruhákig, felölelve a hanbok szín- és formavilágát. Greta Lee minden divatbemutatójára új hanbokokat készít, így soha nem kerül színpadra kétszer ugyanaz a ruha.
Az est keretében nívós koreai előadók egy színes repertoárt mutatnak be az ezeréves múlttal rendelkező koreai zenés- és táncműfajokból. Tíz különböző performansz elevenedik meg a színpadon, köztük a „Chunaengjeong”, azaz a „tavaszi fülemüle tánca”, mely nagy precizitást igénylő előadás, mivel a szóló táncos egy alig két méteres gyékényszőnyegen mutatja be, hatalmas koronával a fején. A „Hanryangmu” egy szerelmi háromszöget kecses, könnyed mozdulatokkal elmesélő táncdráma. A népi zenés műfaj, a „samulnori” négy ütős hangszer együttes játéka különböző ütemben. A „vörös agyag útja” című zenemű három tradicionális koreai hangszer (egy haegum és két gayageum) közötti dialógus, mely azt az érzést kelti, mintha a hallgató egy vörös agyag úton sétálna eltöprengve. A „Salpuri”, azaz a démonűző tánc a 97-es számú nemzeti szellemi és kulturális érték Koreában, melynek megöröklője és továbbvivője maga mutatja be tudását hazánkban. A „salpuri” tánc érzékelteti az emberi emóciók dualitását, így váltakozik a ’han’, vagyis a keserűség és a ’heung’, a lelkesedés, rajongás érzése. Improvizatív dallamokra hosszú ingujjakkal leírt mozdulatokkal teremtik meg a művészek a feszültséget, majd lazítják fel a hangulatot. A „Yeoryeongmu” a kisaengek (gésa) tánca, mely során megmutatkozik a művész öröme és bánata, miközben kis legyezőt és selyem zsebkendőt tart a kezében, mozdulataival új szintre emelve a hagyományos koreai tánc előadásmódját. Az „Arirang fantázia” Choi Seong-hwan észak-koreai zeneszerző alkotása, mely rávilágít az egységes koreai nép jelentőségére. A koreai fúvós hangszerre, a daegumre és zongorára komponált darab közben In Nam-soon táncművész koreografált tánclépései elevenednek meg a színpadon. A „Taepyeongmu”, a „Nagy béke tánca” a 92-es szellemi öröksége Koreának, mely egy sámánista gyökerekkel rendelkező, összetett mozgástechnikát igénylő műfaj. A gyors ritmus mellett a nagy, elegáns mozdulatok és a láb köríves mozgása jellemző. A „Szerzetes tánc”, azaz „Seungmu” alapvető emberi érzelmeket megjelenítő szólótánc, a 27-es számú nemzeti szellemi örökség. A koreai esten ezen tánc hivatalos továbbörökítője adja elő, hagyományosan meghosszabbított ujjú, gyönyörű ruhában, elegáns mozdulatokkal. A színpadi produkciót egy egyszerre erőteljes és rugalmas dallamvezetésű, igazi extázisba ejtő dobtánc, a „Jindo” zárja.
