Tele van velük a média: Peter és Ingela Klementz Farago valami újat alkottak, valami egyedülállót. Ahogyan a megnyitón is hallhattuk: mára már nem kérdés, a divatfotó is művészi színvonalra emelkedett. Az észak- és kelet-európai régió sajátosságait mutatja be a kiállítás, egyedi megközelítésben, s ezt helyezi remek kompozícióba az örökké csodás Chanel-ruhákkal. A kiállított fotók szereplői e területekről származó modellek, olyan neves, mára híressé lett nők, mint a magyar Mihalik Enikő, Vanessa Axente vagy Palvin Barbara. Számomra a legkülönlegesebb élmény az volt e tárlat kapcsán, hogy elhittem a mondanivalóját. Magával ragadott az az élmény, hogy a divatfotó önállósodott, utat tört, és új helyre vándorolt: egy múzeum falaira. (A Ludwig Múzeum már korábban is alkotott ilyen egyedülálló, komoly hatást kiváltó tárlatot, gondoljunk csak a 2002-es Helmut Newton: Szex és tájképek című kiállításra.)
Érdekes belegondolni, mi minden számít már művészetnek a mai világban. Az ember szívesen nézegeti a divatfotókat a múzeum falain (is), aztán séta közben belegondol: csak szépnek látom őket, vagy valóban elfogadom azt az álláspontot, hogy a kiállított művek a modern művészet példái? Az egyértelmű, hogy a tárlat nem lóg ki a Ludwig Múzeum profiljából: kortárs alkotás, stílusos publikálás, a látogatóknak pedig remek időtöltés. A vita lassan eldőlni látszik, és elhisszük: a divatfotó is művészet. Elég végignézni a ruhákon, amelyeket a modellek viselnek a képeken: a divat maga is művészet, tervezői művészek, megörökítői pedig azzá válhatnak. Peter és Ingela Klementz Farago életét behálózza stílusuk, modoruk és munkájuk.
A megnyitó után, pár nappal később, újra visszamentem körülnézni a tárlaton, hogy meggyőzzem magamat arról, csupán a fotósok inspiráló kisugárzása ejtett rabul az első pillanatban, és a kiállítás jó ugyan, de nem briliáns. „Keményvonalas” énem szeretett volna egy elfogulatlan kritikát írni a Ludwig Múzeum új kiállításáról, azonban a saját magam által állított elvárásokon – bevallom – elbuktam. Egy barátnőm kísért el a második alkalommal, és azzal a céllal léptem át a tárlat küszöbét, hogy objektíven, muzeológusi szemmel fogom szemlélni a látnivalót. Lenyűgöző volt, mennyire elvarázsolta kísérőmet az a világ, amelyet a Women in Chanel kiállítás teremt a múzeum hófehér falain. Újból beleestem a kurátorok csapdájába: beszippantott a látvány. Eltalálták a gyengémet, kihozták belőlem a nőt és a szépséget. Írásomat olvasva, úgy hiszem, nem nehéz felismerni: megszállott rajongója lettem a tárlatnak. Elnézést kérek azoktól, akik – leendő muzeológusként – az elfogulatlan kiállítás ajánlót várják tőlem, igyekszem ezentúl többször az lenni, de ez alkalommal az érzéseimre hagyatkozom, és azt mondom: pihenni járok erre a kiállításra és inspirálódni. Vehetjük ezt akár egy jelnek is: az az igazán jó kiállítás, amely a lélekre hat, nem a szemre.
Újabb lépcsőfokot ugrott a divat, vagy inkább kettőt is, művészetté válása terén. Ezt a kijelentést elfogultság nélkül megtehetem, úgy hiszem. Nehéz feladata van a kortárs művészeti múzeumoknak a (magyar) közönség körében, ugyanis úgy látom, hazánkban kétkedve fogadják a 21. század művészetét. Megvallom, én sem lógok ki e téren a sorból. A 20-21. század modernsége és széles körű elfogadása a művészetre is erőteljes hatással volt, nem csoda hát, hogy az impresszionisták lágy ecsetvonásai és a 19. század csodás művészete után kétkedve állunk egy törött mosókagyló és egy vállfa merész kompozíciója elé. Bármit is jelent számunkra a ma művészete, én ajánlom mindenkinek a fotókiállításokat. A fénykép a mai napig széles rétegek számára képes értéket közvetíteni, és a 21. század üzenetét átadni – akár szélsőségek nélkül. A kortárs művészeti múzeum feladata pedig az, hogy mutassa be ezt is, a modern kor kincseit, hiszen a 21. század kívánalmaira kell válaszolnia. A divatfotó pedig új utat nyit a kíváncsi embereknek, azoknak is, akik nem tartják nagyra a divat képviselőit.
Kinek? Minden nőnek, aki inspirálódni akar, aki szeretné átérezni azt, mit is jelent a mai világban nőnek lenni. Ajánlom annak is, aki csak könnyed szórakozást keres egy meleg nyári napon, de annak is, aki ódzkodik a modern művészettől. Lágy bevezető ez a 21. század kócos, vad, viharos művészetének világába.
Mikor? A kiállítás szeptember 11-ig látogatható.
Hol? Ludwig Múzeum – 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. (2. emeleti kiállítótér)
Szubjektív pontjaim: 10/10
