Az első, ami azonnal szembetűnő, hogy az időszaki tárlat nem túl nagy léptékű, mármint ami a neki szánt teret illeti. Ez pedig kifejezetten előnyére válik: nyugodtabban és lassabban lehet ide-oda sétálgatni a kiállított tárgyak és alkotások között, mert valahogy eltűnik az a kényszer, hogy “haladni” kell (hiszen még jó sok minden van hátra). Pedig, ahogy az ismertetőkből is kiderül, kifejezetten sokoldalú megközelítésről van szó, ami azt jelenti, hogy van bőven mit nézegetni, olvasgatni, megcsodálni. A kurátoroknak köszönhetően ezt sikerült kellemes, inkább egy könyvtár, mint egy múzeum termének hangulatát idéző térben elrendezni.
A korabeli metszetek száma, főleg azoké, amelyeken Zrínyi különböző ábrázolásai jelennek meg, igazán meghökkentő. Valahogy nem gondolná az ember, hogy abban az időben és a világnak ezen a részén a kor hírességeiről készült metszetek, és egyáltalán a metszet mint médium ennyire elterjedt lett volna. Úgy tűnik, mindenki akart magának egy Zrínyi képet otthonra… Természetesen vannak köztük jobbak és rosszabbak, de éppen ez a lényeg: nemcsak azokat akarták elénk tárni a kiállítás rendezői, amelyek egyértelmű művészi értékkel bírnak, hanem magát a jelenséget szerették volna bemutatni.
Hivatalosan, a kiállítás nagy szenzációja Jan Thomas (Rubens tanítvány) Zrínyiről készített portréja, amiről sokáig azt hitték, hogy teljesen elveszett, aztán mégis előkerült egy csehországi kastélyban. Azon túl, hogy ez egy kiváló művészeti alkotás, ez az a képmás, ami alapján utólag számtalan metszet készült, úgyhogy igazán komoly jelentőséggel bír művészettörténeti szempontból. Ami viszont talán még ennél is izgalmasabb, az a restaurálás során feltárt portré, ami Esterházy Anna Júliát ábrázolja. Eredetileg egy másik, Dersffy Orsolyáról készült portré került átadásra a restaurátornak, viszont a munkálatok közben elsőre egy harmadik kéz bukkant fel a képen, majd az aprólékos vizsgálat kiderült, hogy egy teljesen átfestett képről van szó. A kiállítás nagyon jól mutatja be mind az eredeti (mostanra teljese mértékben visszaállított) Esterházy Anna Júlia-képmást, mind fotók segítségével a ráfestett Dersffy Orsolya-portrét, és a restaurálás különböző fázisait is. Az átfestésre több magyarázat is van. Az egyik szerint azért tüntették el Anna Júliát, mert férjét, Nádasdy Ferenc országbírót a Wesselényi-féle Habsburg ellenes összeesküvésben való részvétele miatt 1671-ben Bécsben kivégeztek. Egy másik lehetséges ok az lehetett, hogy a család fontosabbnak tartotta, hogy Dersffy Orsolyáról maradjon fenn portré, hiszen ő volt Esterházy Miklós első felesége.
A felfedezésen túl az is nagyon érdekes kérdés, hogy a restaurálás során mi alapján döntik el, melyik festmény maradjon fenn, hiszen mindkettő műalkotás, és mindkettő kapcsolódik a magyar arisztokrácia történelméhez. Kiderült, hogy az eredeti képnek nagyobb a művészeti értéke, ezért az látható most a vásznon, a másikat teljesen eltávolították, viszont újra lehet festeni a restaurálás során készített fotók alapján. Még egy olyan részletet szeretnék kiemelni végezetül a kiállítással kapcsolatban, ami bizonyítja a sokszínűségét, és az arra való törekvést, hogy ne csak az embert mutassa be, hanem egy egész kor jellegét a látogatók elé tárja: mindjárt az elején láthatunk néhány remek látképek Velencéről. Ha az ember nem olvassa el az ismertetőt, vagy nem tudja eleve, hogy Zrínyi járt Velencében, akkor hirtelen nem is érti, mit keresnek velencei látképek egy elvileg történelmi témájú tárlaton. Azon túl, hogy bemutatják azt a környezetet, amiben a kiállítás főszereplője megfordult, igazán üdítő hatásuk van a sok portré, teljes alakos vagy lovas ábrázolás között, úgyhogy én ezt kifejezetten dicséretesnek találom. A kiállítás nem körbejárható, hanem ugyanarra kell kimenni, amerre bejöttünk, így ezek a festmények egyszerre a nyitó és a záró képei.
Összességében elmondható, hogy egy jól szervezett és átgondolt tárlatot kaptunk, amit kár lenne kihagyni, úgyhogy én csak ajánlani tudom.
Beküldte: Balázs Dóra
