Shirin Neshat iráni származású, de Amerikában élő művésznő fotóival, később mozgóképeivel vált világhírűvé. Hazánkban először van egyéni kiállítása, két meghökkentő videóinstallációjával mutatkozik be a Mélycsarnokban.
A művésznő gyermekkorát az iszlám világ egyik legvallásosabb településen, majd Teheránban töltötte, 17 évesen pedig apja Amerikába küldte tanulni. A 79-es forradalom és a kialakuló politika helyzet szinte végleg elvágta szülőhazájától, jelenleg is New Yorkban él és alkot. Bár az évek során mindkét kultúrában otthonra lelt, de közben erősen foglalkoztatja, őrlődik a teljesen ellentétes értékrendek között. Az iszlám világ társadalmi berendezkedésének boncolgatása határozza meg alkotóművészetét. Nőként számomra nem volt meglepő, hogy mindezt nem csak, sőt elsősorban nem politikai vonatkozásban kell érteni. Shirin alkotásaiban a nők évezredes elnyomása, a női identitást keresése játszik kulcsfontosságú szerepet.
Bravúros látásmódot ér el a kétcsatornás videóinstallációival, ami azt jelenti, hogy a film valójában két különálló, egyforma hosszúságú felvétel. A vetítővásznak egymással szemben helyeznek el – így a vetítés párhuzamosan folyik. Aki még nem látott ilyet, először a fejét kapkodva próbál minden irányból befogadni a történetet. De hamar rájön, hogy Shirin tudatosan használja ezt az eljárást. A két vásznon összhangban történik a cselekmény, a szereplők gesztusai egyértelműen jelzik, mikor kell/érdemes váltani. Persze nem árt máskor is átsandítani :)
A kiállítás első termében az Elragadtatás című kétcsatornás film látható, ahol az egyik vásznon fekete viseletű nők szerepelnek; míg a másik vásznon fehér inges férfiak. A nők és férfiak drasztikus szétválasztása találóan ábrázolja az iráni helyzetet. Az egymásra reagálás megható, a maga egyszerűségével ki nem fejezett érzelmekről árulkodik.
A másik teremben a Nők férfiak nélkül című Ezüst Oroszlán díjas filmből láthatunk egy részt. A teljes film egy egészestés játékfilm, öt részből áll, amivel egy-egy nő életét dolgozza fel Sahrnus Parszipur Iránban betiltott regénye alapján. Magyar vonatkozása miatt a Zarin című installációt választották bemutatásra a Mélycsarnokban, amiben a főszerepet Tóth Orsi színésznő játssza.
A videó Zarin, a prostituált érzelmeinek kivetítésére koncentrál. Sok közeli képeket látunk az arcáról miközben az egymást sorra váltó kuncsaftjai meggyalázzák, ő pedig katatón állapotban tűri sorsát. Majd látunk egy kezet, ahogy gyöngéden végigsimítja testét - örömöt okoz neki... és ez a váratlan jóleső intimitás zökkenti ki fásultságából, megijed, nem tud mit kezdeni vele. Összerándul, s ahogy kinyitja szemét a férfit összenőtt szemekkel és szájjal – arctalanul látja. Rádöbben kiszolgáltatottságára, helyzetének kilátástalanságára. Ettől kezdve minden férfit ijesztő arctalan gnómként lát, akik megvásárolják, tárgyként használják a testét csak a saját kedvükre.
A történet bár Iránban játszódik, valójában a prostitúció globális problémáját karolja fel. Arra hívja fel a figyelmet, hogy mit jelenthet nőként állandó megaláztatásban, tárgyiasodva, örök alárendeltségben, a megértés és szeretet teljes hiányában élni – már ha ez életnek nevezhető egyáltalán. Remekmű. Megrázó képei mélyen az emlékezetébe ivódnak, napokig kísértve gondolkoztatják el az embert.
Szerintem éppen az ilyen műalkotásai miatt kapta meg Shirin Neshat a Davosi Világgazdasági Fórum Kristály Díjat, amit azok a művészek kaphatnak, akik kiemelkedően sokat tesznek a világ helyzetéért.
