Eredeti alkotás vinyl lemezen

Beszámoló: | 2016-09-08 22:39:39

Nemrég ellátogattam a Capa Központba (hivatalos nevén Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ) – éltemben először. Total Records című kiállításuk sok érdekességet ígért, így hát úgy döntöttem, belevágok. Lemezborítók és újjászületett klasszikusok néztek vissza rám e tárlat falairól, és bebizonyították: a zene és a fotó összekapcsolódik.

Nagyon pozitív élményként ért már az elején – miután a bejárat körül legyeskedő bogarakon átverekedtem magam –, hogy ismét egy olyan kiállítóhellyel ismerkedhettem meg, amely megfelel a 21. század muzeológiai kívánalmainak. Modern, egyszerű előtér, majd emeleti, galériás elrendezésű kiállítótér következett. És ez csupán a kezdet volt.

       
Fotó: welovebudapest.hu

A Total Records – Lemezborítók: Fotográfia és zene kiállítás híres és hírhedt, neves és kevésbé ismert előadók, zenekarok lemezborítóit sorakoztatja elénk. A kiállítás francia eredetű, a gyűjtés, a borítók válogatása, az ötlet és a megvalósítás is külföldi kezdeményezésre valósult meg. A Capa Központ nagy érdeme azonban az, hogy felismerte az alkotás eredetiségét, és kiállította, hozzáférhetővé tette ezt a kiállítást a magyar közönség számára is.

A tárlat lényege, hogy bemutassa a zene és a fotográfia mélyreható kapcsolatát, azt, mit is jelent egy fotósnak, ha a nagybetűs Zenével dolgozhat, s hogy mit jelent a zenésznek, a Zenének, ha képpé akarják formálni. A zenekarok és énekesek önkifejezése a borító, és életemben először gondolkodtam el azon, miért ült Lady Gaga egy kagylóba, milyen célt szolgál a Beatles zebrán sétálgatása, és mit is jelent, ha a Pink Floyd egy tehenet tesz az albumára. (Persze kérdés, rajtam kívül kit szórakoztat még az, ha ilyesmiken elmélkedik…) Azt kell mondanom, jól éreztem magam a tárlaton, bővítettem ismereteimet Andy Warhol pop-art munkáságát illetően, és sokat mosolyogtam. Mosolyogtam, mert remek hangulatú kiállítás volt ez, a háttérben felcsendülő pörgős, sokunk által ismert dallamok emlékezetes atmoszférát varázsoltak körénk, látogatók köré, akik szép számmal sorakoztunk fel a pénztárnál, hogy jegyet váltsunk egy vizuális zenei élményre. Nekem, aki huszonévesen is kitartok amellett, hogy egy múzeum a mai fiatalság számára is érdekes lehet, szívet melengető érzés volt ez.

A kiállítás mondanivalója, ami úgy hiszem, mindenkiben más és más gondolatokat ébreszt, igencsak időszerű. A mai világban, ahol akárki zenével kelhet és feküdhet, ha úgy tartja kedve, nehéz dolga van annak, aki dallamokon át akarja megmutatni és kifejezni önmagát. A zene leegyszerűsödött, populáris és mindennapi lett, s mindenki számára hozzáférhetővé vált – rossz értelemben. Naponta több száz vagy ezer zeneszám jön létre, kerül fel különböző portálok lejátszási listájára, s immár az előadók sem lemezborítókon és szövevényesen elkészített fényképeken, hanem a közösségi médiában mutatják meg magukat, vagy inkább azt, akik lenni szeretnének. A Total Records azonban a zene azon fénykorába repít vissza, amikor az együttesek megbotránkoztató borítóit a hatalmi szervek önkényesen megváltoztatták, amikor művészeket kértek fel arra, hogy készítsenek borítókat, és amikor az egyszerű ember még vásárolta a zenét. Egy jó borító akár az eladási adatokat is megrengethette, vagy jó reklámot csinált egy-egy vicces vagy provokatív megnyilvánulás az együtteseknek. Mára ez már a múzeumokba zárult. A lemezjátszók és a bakelit illatú zene korszaka lezárult. Ezen a tárlaton azonban újra megelevenedik.

       
Amikor a politika közbeszól       
Jacques Sauvageot, Alain Geismar, Daniel Cohn-Bendit: Mai 68, Les Chants: Revolutionnaires de Cuba, Charles de Gaulle: De Gaulle Parle

Jó dolgom van a fotókiállításokon, hiszen lenyűgöznek a fotók. Egy-egy fénykép nézegetésekor kis túlzással, szinte kilépek a testemből, és ott termek a fényképben. Elképzelem, ki mire gondolhatott, amikor a kép készült, mit csinált a fotós, miután elkészítette a művét, amely talán egy életre híressé tette. A kiállítás legjobb hozadéka számomra az, hogy közelebb hozta hozzám a zenét. Megértettem, hogy egy CD vagy bakelit borítója is valamilyen, fotó- és/vagy képzőművészeti alkotásnak számít(hat). Ahogyan a divat, úgy a zene is művészet, élvezzük hát mondanivalóját!

A Total Records kiállítás kapcsán eszembe jutott, hogy nézne ki ez a koncepció magyar anyagokból összeállítva. Hazánk zenei múltja igen színes és bemutatásra érdemes, de hogy lesz-e vállalkozó kedvű múzeum, muzeológus vagy zenerajongó, aki kedvét leli egy ilyen tárlat megvalósításában, az még a jövő titka.

Beatles: Abbey Road és New York City: Soulful Road

         
Kinek? Elsősorban zenerajongóknak, de nekik mindenképpen. Másodsorban fotórajongóknak, nekik azért, mert valami más, mint amit eddig láttak. Harmadsorban mindazoknak, akik szeretik a zenét, a fényképeket, a kiállításokat és a meglepetéseket.

Mikor? 2016. október 2-ig, 11.00-19.00 között a hét minden napján

Hol? Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – 1065 Budapest, Nagymező utca 8.

Szubjektív pontjaim: 10/9 (A kiállítás a nem túl elfogultaknak kissé hosszúnak bizonyulhat!)

 

Mi a véleményed a beszámolóról?

Helyszín

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
1065 Budapest, Nagymező utca 8.

Kapcsolódó cikkek

Tudj meg többet:

Hirdetések (?)
Minden jog fenntartva © Kiállítás Járók Társasága
Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához. További információ