Adorján Attila pasztell kiállítása

Beszámoló: | 2011-04-07 12:09:15

Adorján Attila hiperrealista olajfestményei helyett most hatalmas pasztell rajzokkal lepett meg bennünket, nem kis örömünkre.

Adorján Attila ezidáig fotorealista és hiperrealista olajfestményeivel vált ismert és keresett művésszé. Mostani kiállítása az Ari Kupsus Galériában nagy meglepetést tartogat a látogatóknak, hiszen egy egészen új oldalát ismerhetjük meg: 15 nagyméretű pasztell képét mutatja be, amelyeket Jeff Taylor a kiállítás megnyitóján méltán nevez a "Facebook generáció fotorealisztikus freskói"-nak.

Adorján Attila 1968-ban született Balassagyarmaton. 1986-tól a Gyémánt László Óbudai Festőiskola tanulója. 1991-1996 a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára járt. Mesterei: Veress Sándor és Mauer Dóra voltak. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 8 neves képzőművészet díjjal rendelkezik.

Azok számára, akik még nem jártak az Ari Kupsus Galériában elárulható, hogy ez a galéria egyben antikvitás is. A pompás antik műalkotások, bútorok ötvözése a kortárs képzőművészettel izgalmas párosítás; már önmagában egy vibráló, pezsgő alaphangulatot teremt.

A pasztell képek - sajátos anyaga miatt - üvegezett keretekben kerültek kiállításra. Sajnos az üveg tükröződő tulajdonsága most sem kímél. De biztos, hogy "Sajnos..."? Amikor másodszor nézzük végig a képeket, és megpróbálunk már nem csak a képek tartalmára koncentrálni - kiszűrve a tükröződést és fényvisszaverődést, hanem befogadjuk az egész élményt minden környezeti hatással együtt... elfogadjuk és részének tekintjük a háttérből visszaköszönő antik tükröt, vagy az ablakon át beszűrődő utcafrontot... a kiállítás egy újabb élménnyel gazdagít.

Próbáljuk majd ki, tényleg érdemes.

A képeken három természetazonos szín dominál: a föld barna, a lomb zöld illetve a szalma sárga. Érdekes azonban, hogy a színek - kevés kivételtől eltekintve - csak a környezet, az ember-alakokat körülvevő tér kialakításában játszanak erőteljes szerepet. Míg az emberek, az emberi test a legtöbb képen a papír tiszta, eredeti barnás színét örökölte. Csupán az arcokon körvonalazza egy-egy tökéletes pontossággal elhelyezett sötétebb vonallal az emberi természetet.

Elgondolkoztató, hogy vajon miért vannak ezek az üres, személytelen emberek mégis a középpontban. Valóban az ember van a világ - a művészet középpontjában? A képeken az ember kerül a figyelem középpontjába? Elsőre lehetséges...  
...de elhalványulnak a háttérhez. Figyelmünket végülis a színes-mozgalmas háttér tanulmányozása köti le.

Ezek a műalkotások számomra rámutattak arra, hogy a lényeg valójában mindig a háttérben játszódik le. A történetet (jelen esetben a mondanivalót is) sosem csupán az ember - sokkal inkább a környezet, a háttérben futó események alakítják ki. Annyi végeláthatatlan aprónak tűnö dolog befolyásolja az embert, apró dolgok, amelyeket a háttérbe szorítunk - holott ezek teszik teljessé az életünket.

Attila képein a környezet szín- és formakompozíciója az, ami megadja a hangulatot, az érzelmeket és ez az ami elmeséli el az adott emberek történtét.  
Na és akkor most nézzük úgy a képet, hogy figyelembe vesszük a tükröződéseket is - mert ugye az is ott van, talán mi is ott vagyunk, még ha az arcvonásaink nem ismerhetők fel. A történet máris itt és most van.

Legyen ez a kiállítás egy felismerés. A következő napokban figyeljük meg a környezetünket. Hogyan hat ránk, hogyan hat embertársainkra. Gondoljunk arra is, hogy annak a másik embereknek velünk szemben most éppen mi vagyunk a hátterében :)

Mi a véleményed a beszámolóról?

Helyszín

Ari Kupsus Galéria
Budapest VIII. ker.; Bródy Sándor u. 23/B

Kapcsolódó cikkek

Tudj meg többet:

Hirdetések (?)
Minden jog fenntartva © Kiállítás Járók Társasága
Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához. További információ